Szűrési feltételek
Hírek (333)
RSS
Ebes és Debrecen között meg fog szűnni három közúti-vasúti kereszteződés, kiépül egy közúti felüljáró, és a korszerűsítésnek köszönhetően növekedni fog a vágányok teherbírása.

Az uniós külügyminiszterek ma 16 órakor nem hivatalos ülést tartanak a főképviselő elnökletével, ezt követően pedig még a délután folyamán sor kerül az első szankciócsomag hivatalos előterjesztésére.

Az összefonódás-ellenőrzési rendelet 21. cikke értelmében a Bizottság kizárólagos hatáskörrel rendelkezik az uniós léptékű összefonódások vizsgálatára, és a tagállamok csak bizonyos feltételek mellett hozhatnak intézkedéseket jogos érdekeik védelme érdekében.

"Ez a mechanizmus biztosítja, hogy az uniós költségvetés védelme és végrehajtása a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elveivel összehangban, és így mindegyik európai polgár javát szolgálva valósuljon meg."

Az EU műholdalapú összeköttetési rendszer létrehozását kezdeményezi, és lépéseket tesz az űrforgalom irányítása terén, valamint nagy horderejű intézkedéseket jelent be az európai védelem előmozdítása, az innováció fellendítése és a stratégiai függőségek mérséklése érdekében.

Az Európai Bizottság ma kihirdette, kik nyerték a 2021–2022-es tanévben megrendezett Juvenes Translatores középiskolai fordítási versenyt. A versenynek összesen 27 győztese van, mindegyik tagállamból egy középiskolás diák.

A 2022. téli gazdasági előrejelzés szerint az uniós gazdaság idén 4%-kal, jövőre pedig 2,8%-kal fog növekedni. Magyarország gazdasága 2021 végére visszanyerte növekedési lendületét.

A kohéziós támogatásnak köszönhetően 2023-ra akár 5%-kal is magasabb lehet az egy főre jutó GDP a kevésbé fejlett uniós régiókban.
Az utóbbi időben világszerte jelentkező félvezetőhiány az eddiginél is nyilvánvalóbbá tette, hogy a félvezető-értéklánc globális szinten milyen rendkívüli mértékben függ a piaci szereplők igen szűk körétől a jelenlegi, igen összetett geopolitikai környezetben.

A klímasemleges, ellenállóképes és körforgásos gazdaság kiépítésére irányuló uniós törekvéseket nem lehet megvalósítani európai szabványok nélkül.