Ugrás a fő tartalomra
Magyarországi Képviselete
Sajtócikk2022. április 28.

Ukrajna: 3,5 milliárd euró segíti az ukrajnai menekültek ellátását a tagállamokban

Az Európai Bizottság az eddigiek folyamán több mint 3,5 milliárd eurónyi előleget folyósított a tagállamoknak, hogy segítse őket az ukrajnai háború elől a területükre menekülő emberek érkezésével kapcsolatos feladatok ellátásában. A REACT-EU kezdeményezés keretében rendelkezésre bocsátott források kifizetésére a CARE mechanizmus (az Európában lévő menekültekre irányuló kohéziós fellépés) révén került sor. A február 24-i orosz inváziót követően a Bizottság minden segítséget mozgósított, hogy támogatást kapjanak a háború elől menekülő civil lakosok, valamint az őket befogadó és ellátó tagállamok. Kiemelten fontos e tekintetben, hogy a Bizottság lehetővé tette a 2014–2020-as kohéziós politikai programok keretében rendelkezésre álló források rugalmas mozgósítását és a 100%-os társfinanszírozást, és javaslatot tett a REACT-EU-előfinanszírozás 3,5 milliárd euróval történő megemelésére. A tagállamok immár maradéktalanul élhetnek a Bizottság által kínált lehetőségekkel.

Magyarország 300 millió euró összegben részesül a 3,5 milliárdos előlegnövekményből.

A teljes sajtóközlemény (angolul – 1. hír)

 

Leírás

Közzététel dátuma
2022. április 28.