Ugrás a fő tartalomra
Magyarországi Képviselete
Sajtócikk2022. július 14.

Kadri Simson uniós energiaügyi biztos nyilatkozata a magyar energia-veszélyhelyzetről

Kadri Simson
Kadri Simson

Magyarország szerdán bejelentette, hogy energia-veszélyhelyzeti tervet kíván bevezetni, mely a jelek szerint olyan intézkedéseket is tartalmaz majd, melyek korlátozzák a földgáz és más energiahordozók tagállamok közötti áramlását az egységes piacon. Magyarország nem értesítette a Bizottságot ezekről a tervezett intézkedésekről. A Bizottság felvette a kapcsolatot a magyar hatóságokkal, hogy jobban megértse, mit fed pontosan a veszélyhelyzeti terv, és felmérje, milyen hatást gyakorolnak majd az intézkedések a szomszédos tagállamokra.

A Bizottság emlékeztet arra, hogy az EU szilárd jogi keretrendszert léptetett életbe, hogy az ellátásbiztonságot a tagállamok közötti szolidaritás szellemében biztosítsa. A tagállamoknak gondoskodniuk kell az ellátásbiztonságról, ugyanakkor veszélyhelyzetet és ebből eredő intézkedéseket csak akkor lehet kihirdetni, ha egyértelműen fennáll az ellátás megszakadásának veszélye, és ha kihirdetésükről a tagállamok – az ellátásbiztonsági rendeletnek megfelelően – értesítik a Bizottságot, hogy a szomszédos tagállamok irányában megfelelő tájékoztatás és egyeztetés mehessen végbe. A határokon átívelő földgázszállításokat érintő egyedi tagállami korlátozások indokolatlanok, és a jelenlegi gázpiaci helyzetben csak súlyosbítják a problémákat. Az ellátásbiztonságra vonatkozó hatályos szabályozás értelmében mindegyik uniós tagállamra szolidaritási kötelezettség hárul. Ez azt jelenti, hogy sürgős szükség esetén segíteniük kell a szomszédaiknak, energiával látva el az ún. védett felhasználókat.

Általánosabban fogalmazva biztosítani kell, hogy azok az intézkedések, amelyek korlátozzák az áruk – ideértve minden energiahordozó-típus – belső piacon belüli kereskedelmét, ne haladják meg a szükséges mértéket, és szigorúan arányosak legyenek. A belső piacon belül csak akkor lehet korlátozni az exportot, ha azt nagyon konkrét ok – például a közrend vagy a közegészség védelme – indokolja. A gazdasági okok soha nem minősülnek jogszerű indoknak.

Ahhoz, hogy hatékonyan lehessen reagálni az Oroszországból érkező gázszállítmányok csökkenésére, egységes és összehangolt megközelítésre van szükség uniós szinten, és tiszteletben kell tartani az uniós energiapolitika jogi keretrendszerét és az egységes piaci szabályokat. Az EU hónapok óta nagy erőkkel dolgozik azon, hogy a felkészültséget biztosítsa, a Bizottság pedig július 20-án konkrét javaslatokat fog előterjeszteni annak elősegítése érdekében, hogy az EU felkészülten nézzen szembe az idei téllel.

További információ

A nyilatkozat szövege angolul

Leírás

Közzététel dátuma
2022. július 14.