A jogok és a megkülönböztetésmentesség biztosítása, a demokrácia és a jogállamiság védelme, az EU reformja, az európai identitás kiépítése, a polgárok részvételének erősítése – ezekben a témákban fogalmazták meg első ajánlásaikat a polgárok az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében. A firenzei Európai Egyetemi Intézetben 2021. december 10–12-i ülésükön az ’Európai demokrácia, értékek és jogok, jogállamiság, biztonság’ témakörrel foglalkozó európai polgári vitacsoport résztvevői 39 ajánlást fogadtak el, amelyeket most a konferencia plenáris ülésén ismertetnek és vitatnak meg, és amelyek beépülnek a végleges javaslatokba. A polgárok nemcsak cselekvésre hívnak fel nagyon konkrét kérdésekben, mint például a magánélet tiszteletben tartásához való jog garantálása, a nemek közötti egyensúly és a közös értékek előmozdítása, a félretájékoztatás elleni küzdelem, az aktív részvétel és az állampolgárság ösztönzése, hanem azt is elmagyarázzák, hogy mit akarnak elérni, és az miért fontos számukra.
A négy európai polgári vitacsoport, amelyek mindegyike 200 tagból áll, a polgárok által irányított folyamat és az Európa jövőjéről szóló konferencia nélkülözhetetlen elemei. Tanácskozásaik során figyelembe veszik a polgároknak a többnyelvű digitális platformon keresztül Európa-szerte gyűjtött hozzászólásait és a tagállamokban tartott rendezvényeket, amelyeket kiemelkedő tudományos szakemberek és más szakértők előadásai egészítenek ki. A polgárokat az erre felkért szakemberek véletlenszerűen választották ki, olyan módszerekkel, amelyek biztosítják, hogy földrajzi származásuk, nemük, életkoruk, társadalmi-gazdasági hátterük és képzettségi szintjük tekintetében összetételük reprezentálja az EU sokféleségét. Minden európai polgári vitacsoport ajánlásokat fog megfogalmazni, amelyeket a konferencia plenáris ülésén ismertetnek és megvitatnak, majd az Európa jövőjéről szóló javaslatokat a vezető testület elé terjesztik.
A többnyelvű digitális platformon keresztül mindenki megoszthatja elképzeléseit és hozzájárulhat a vitához.
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2021. december 21.
- Szerző
- Magyarországi képviselet