Az Európai Bizottság ma az uniós költségvetés védelme érdekében intézkedéseket javasolt a Tanácsnak a kondicionalitási rendelet alapján. A javasolt intézkedések célja az EU költségvetésének és pénzügyi érdekeinek megvédése a jogállamiság elveinek magyarországi megsértéseivel szemben.
A döntés előzménye, hogy a Bizottság az elmúlt hónapokban intenzív párbeszédet folytatott a magyar hatóságokkal, amelynek keretében Magyarország széles körű korrekciós intézkedésekre tett javaslatot annak érdekében, hogy eloszlassa a Bizottság által az eljárás hivatalos megindításakor, ez év április 27-én megfogalmazott aggályokat.
A Bizottság megítélése szerint a végrehajtás kulcsfontosságú lépéseinek megtételéig az uniós költségvetéssel kapcsolatos kockázatok továbbra is fennállnak. Ezért döntött ma a Bizottság a magyar hatóságok által javasolt korrekciós intézkedéseket is figyelembe vevő intézkedések előterjesztése mellett.
Az eljárás e szakaszában a Bizottság a következő intézkedéseket javasolja:
- a kötelezettségvállalások 65%-ának felfüggesztése három, a kohéziós politika keretébe tartozó operatív program esetében,
- annak megtiltása, hogy a közvetlen és a közvetett irányítással végrehajtott programok esetében jogi kötelezettségvállalások történjenek a közérdekű vagyonkezelő alapítványok felé.
A Tanácsnak most egy hónapja van annak eldöntésére, hogy elfogadja-e a javasolt intézkedéseket. A döntéshez minősített többség szükséges. Kivételes körülmények fennállása esetén a Tanács a határidőt legfeljebb két hónappal meghosszabbíthatja.
További információ
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2022. szeptember 18.