Az Európai Bizottság ma elindítja azt a maga nemében elsőnek számító folyamatot, amely lehetővé teszi, hogy az európai vállalatok az „AggregateEU” mechanizmuson keresztül regisztrálják gázbeszerzési igényüket, és így hozzájáruljanak az uniós szintű közös gázbeszerzés előkészítéséhez.
Ez kulcsfontosságú mérföldkő az EU számára a következő télre való felkészülésben, hiszen így összehangolt módon és kellő időben tudja feltölteni gáztartalékait, és kollektív vásárlóerejét kihasználva alacsonyabb árakat tud kialkudni a nemzetközi gázszolgáltatókkal folytatott tárgyalások során.
A regisztrált vállalkozásoknak május 2-áig egy hét áll rendelkezésükre, hogy csatlakozzanak az első keresletösszesítési pályázathoz. Miután az egyes vállalatok benyújtották kérelmüket, az igényelt mennyiségeket összesítik, és megpályáztatják a világpiacon.
Amint az AggregateEU mechanizmus összeköti az összesített európai keresletet a nemzetközi gázellátó vállalatok ajánlatával, a résztvevő vállalatok tárgyalásokat kezdenek a gázellátókkal a gáz megvásárlására és szállítására vonatkozó szerződési feltételekről. A Bizottság semmilyen szerepet nem fog játszani az említett tárgyalásokban. Az első adásvételi megállapodások megkötése a nyár előtt várható.
További információk:
- a teljes sajtóközlemény
- kérdések és válaszok (angolul)
Leírás
- Közzététel dátuma
- 2023. április 25.