Ugrás a fő tartalomra
Magyarországi Képviselete
Katalin banner
Hegedűs Katalin

NeWeld, tulajdonos és ügyvezető

Katalin, a NeWeld tulajdonosa és ügyvezetője, édesapja ipari vezetői példáját követve, szakma iránti szeretetet és alázatot örökölt. Külföldi tanulmányai után hazatért, majd Bátonyterenyén felépítette keményforrasztással és fémalkatrészgyártással foglalkozó cégét, amely mára neves autógyártók beszállítója lett. Az Európai Unión belüli egységes piacnak köszönhetően a vállalatnak folyamatosan lehetősége van a fejlődésre és a terjeszkedésre.  

Mivel édesapja az egyik legnagyobb ipari termékeket értékesítő vállalat igazgatója volt, elmondhatjuk, hogy Katalin szinte beleszületett a gépiparba. 6 éves koráig Angliában éltek és mikor 14 éves volt, Olaszországba költöztek, ahol szintén ipari területen tevékenykedő céget vezetett édesapja. „Nagyon büszke voltam rá, mindig is ő volt a példaképem. Nem csak azért, mert 7 nyelven beszélt és 3 egyetemet végzett, hanem mert a munkájában is mindig kitartó, eltökélt és sikeres volt” – meséli Katalin.

Tőle örökölte a szakma iránti szeretetét. Az egyetemet Paviában és Milánóban végezte el, később pedig családi okokból költözött vissza Magyarországra. Katalin szakma iránti alázatát jól szemlélteti, hogy amikor már Magyarországon felkérték a NeWeld vezetésére, az egyetemi végzettsége nem tartotta vissza attól, hogy beüljön a hegesztőtanoncok közé. A munka olyan szenvedéllyé vált, hogy néha este stresszlevezetésként szoknyában ült le a présgép mellé dolgozni. 

„Merész döntések sorozatát kellett meghoznom. Nulláról építettük fel a céget, nagy multikkal versenyeztünk” - magyarázza Katalin.  A külföldi évei, a tanulmányai, az utazásai és a munkatapasztalatai olyan összetett látásmódot és önbizalmat adtak neki, amivel nagyon komoly tárgyalásoknál is egyenrangú félként tud leülni a partnereivel, bárki is legyen az asztal másik oldalán.

Ez a magabiztosság és tapasztalat pedig hamarosan kifizetődött. “2018-ban nyertük meg az első EU-s pályázatunkat, amiből meg tudtuk venni az első esztergagépünket és megépíthettük a gyárunkat Bátonyterenyén. Azóta szinte minden évben sikerült támogatást nyernünk, amiből rengeteg fejlesztést tudtunk megvalósítani, energetikai és technológiai területen is” – teszi hozzá Katalin.  

Katalin quote

Merész döntések sorozatát kellett meghoznom. Nulláról építettük fel a céget, nagy multikkal versenyeztünk, az egységes európai piac nagy előnyt jelentett és jelent most is, például azért, mert lehetővé teszi a szabad áruforgalmat és sokkal nagyobb piacot nyitott meg előttünk, mint amilyenre korábban lehetőségünk lett volna belépni.

Hegedűs Katalin

Bátonyterenyét részben épp az Európai Uniónak köszönhetően választotta, mivel az elmaradottabb területeken megvalósuló fejlesztésekre több forrás érhető el. Ennek is köszönhető, hogy itt helyben, ebben a hátrányból induló régióban immár 24-en dolgoznak a vállalatnál, és a helyi romáknak biztos munkahelyet és szakmai fejlődési lehetőséget kínálnak.  Meg is lett a munkájuk gyümölcse, ugyanis a motivált, szorgalmas és profi kollégáknak is köszönhetően olyan minőségben és pontossággal dolgoznak a cégnél, hogy az autóipar legnagyobb világmárkáinak is folyamatos beszállítói lettek. 

Olyan gyártóknak készítenek alkatrészeket, mint a Porsche, az Aston Martin, a Lotus, a Bentley, a Lamborghini vagy épp a General Motors. Ezeknek a nagyvállalatoknak szükségük van az olyan kisvállalkozásokra, mint a NeWeld, ugyanis rugalmasan, rövid határidőkkel tudnak számukra megoldásokat kínálni. Ha beválik a nagy megrendelőknek egy beszállító, akkor általában komolyabb megbízásokat is rájuk bíznak.

Hogy megfeleljenek a globális autóipar szigorú és specifikus minőségszabványainak, számos további fejlesztésre is szükség lesz, mint például az IATF minőségirányítási rendszer bevezetésére. Az érkező fejlesztésekkel új üzleti lehetőségek nyílnának meg számukra az egységes európai piacon és Katalin hisz benne, hogy az Európai Unió támogatja azokat, akik tenni akarnak közvetlenül a vállalkozásuk, közvetve pedig az egész európai közösség fejlődéséért.  

„Úgy gondolom, az Európai Unió akár források, akár a belső piac tekintetében olyan lehetőséget kínál a hozzám hasonló vállalkozó kedvű, bátor cégvezetőknek, amelyekkel vétek lenne nem élni. Éppen ezért, ahogy az eddigi szép, kerek 20 évben, a jövőben is élek ezekkel és mindent megteszek, hogy a cégemet egy új szintre emeljem!” – mondta Katalin. 

Az uniós csatlakozás 20. évfordulóján ünnepeljük közösen azokat az értékeket, amelyek Katalinnak és munkatársainak lehetőségeket biztosítanak a folyamatosan fejlődő és eredményes vállalkozáshoz!

 

Kapcsolódó hivatkozások:

https://neweld.hu

További történetek

Panni, a Hangya Tanoda fiatal diáklánya a Napkerék Egyesület programjának köszönhetően jelentős támogatást kap tanulmányaihoz és ahhoz, hogy felzárkózhasson jobb körülmények között élő kortársaihoz.

Tóth Péter 34 éve spanyolországi agrártanulmányai során találkozott Juan Vicente Olmos-szal, akivel közösen kezdtek hozzá a mangalica sertésfajta megmentéséhez. A rendszerváltás, uniós csatlakozásunk, valamint a spanyol piac nyitottsága kulcsszerepet játszottak abban, hogy a mangalica világhírű lett.

20 éve együtt