Ugrás a fő tartalomra
Magyarországi Képviselete
  • Sajtócikk
  • 2023. január 23.
  • Olvasási idő: 1 perc

Az áldozatok jogaiért indított kampányt az Európai Bizottság

illusztráció

Évente minden negyedik európai lakos bűncselekmény áldozatává válik. A Bizottság kampánya arra világít rá, hogy Magyarországon is szembe kell nézni a bűncselekmények valóságával. Elsősorban az áldozatok közvetlen környezetének figyelmét hívja fel arra, hogy tartsák nyitva a szemüket, ismerjék fel és segítsék az esetleges bűncselekmények áldozatait. 

Az Európai Bizottság Magyarországon is hivatalosan elindította új kampányát, amely a bűncselekmények áldozataira és a számukra elérhető támogatásokra hívja fel a figyelmet. Ennek érdekében a kampány nyitóeseményén olyan ismert közéleti személyiségek vettek részt az úgynevezett „Nyitott szemmel" kihívásban, mint Eke Angéla, Tanulom Magam Attis, Marge, Kovalcsik Krisztina (Lusta Lány), Farkas Franciska és Csepelyi Adrienn. A kihívás során a résztvevők farkasszemet néztek egymással, szimbolizálva ezzel, hogy nyitott szemmel járnak, nem hunynak szemet az áldozatok problémái felett. 

További információ:

Leírás

Közzététel dátuma
2023. január 23.